Pusztafödémes Délnyugat-Szlovákiában, a Dunamenti-alföld északi részén fekszik (északi szélesség 48° 14´, keleti hosszúság 17° 35´). Közigazgatásilag a Nagyszombati Kerületi Önkormányzathoz tartozik, melynek székhelye Nagyszombat (Trnava), a járási székhely pedig Galánta.                        
A község katasztere 24 540 490m²-en terül el. A tengerszint feletti magassága 118,6 és 130m között változik. Bonitásuk tekintetében az itteni talajok a legjobbak közé tartoznak, és a terület túlnyomó részét az intenzív mezőgazdaság céljaira használják. A község kataszteri területének 81,7% -át termőföld alkotja, ebből 19 711 851m² szántóföld.
A község a legkisebb erdőállománnyal rendelkező területek közé tartozik Szlovákiában. Kataszteri területének kb. 6,62%-át  (1 626 354m²) alkotja erdei talaj. A községtől délre található egy többé-kevésbé összefüggő lombos erdőterület, amely a tölgyes vegetációs zónába tartozik. Az ártéri jellegű erdőt jellegzetes gazdag növényzet borítja.
További jellegzetességnek számítanak a bővizű és halban gazdag folyóvizek. A vízterületeket hat halastó, három patak valamint három öntözőcsatorna alkotja.
A község jelentős természeti adottsága a Födémesi láp. Az egykor mocsaras terület, amelyet a Megye-patak, a Tornóci-csatorna és az Új-patak menti ligetek alkotják, gazdag növényzettel rendelkezik. A tájkutatás során bebizonyosodott, hogy kritikusan veszélyeztetett fajok és növények találhatók itt, melyeket kipusztulás fenyeget, valamint élnek itt olyan jelentősen veszélyeztetett növényfajok is, melyek közül többet már csak néhány helyen tartanak nyilván. Az  ingoványos tájjelleget bizonyítják a nagy kiterjedésű tőzeglelőhelyek; a múltban tőzegbányászat folyt itt.                                                                                        
A község kataszteri területének déli határát az öreg meanderekkel (holtágakkal) rendelkező Fekete-víz alkotja, amely mentén jellegzetes folyóparti növényzet él, lápok, rétek, fűzfákkal és tölgyekkel övezett meanderek tarkítják. A falu határában folyó Megye-patak jellegében hasonlít a Fekete-vízhez és a  patakot körülvevő Födémesi láphoz. A Lúčny dvor településtől délre, kb. 700 méterre folyik a Kis-Duna.
Az itteni természet fontos jellemzője a gazdag madárvilág. A Natura 2000 projekt keretén belül a födémesi halastavak és ligetek területét régiókon átnyúló európai jelentőségű madárvédelmi területté nyilvánították. A 21 240 hektáron elterülő Pusztafödémes – Zeleneč (Szilincs) védett terület a Circus aeruginosus és a Circus pygargus madárfajok fészkelését illetően Szlovákia három legjelentősebb védett területei közé tartozik. Rendszeresen itt fészkel az Ixobrychus minutus, a Galerida cristana, Coturnix coturnic, Falco vespertinus, Falco cherrug és a Milvus migrans Szlovákiában élő állományának több mint 1%-a.
A rendkívül előnyös természeti és éghajlati viszonyoknak köszönhetően szinte természetes, hogy ez a terület már az őskorban lakott volt. Pusztafödémes múltja a legrégibb korokba nyúlik vissza, a falu környéke már régóta ismert az őskorból, pontosabban az újkőkorból (neolitikumból) származó régészeti leletek révén, amelyek az adott kor tárgyi kultúrájáról tanúskodnak. Az első legrégibb bizonyíték arra vonatkozólag, hogy a falu területén emberek éltek, az újkőkorból ill. kései kőkorból (neolitikum – eneolitikum, i.e. 5000 – 1900) származik. Az újkőkorból származó csiszolt kőbaltáról van szó, melyet az. ún. Tárnoki halomsírok feltárásakor fedeztek fel. Egy másik csiszolt kőbaltára és az eneolitikumból származó kerámiatöredékekre a „Szilvás alatti szántóföld“ elnevezésű helyszínen bukkantak rá, mégpedig az öntözőberendezés árkában.
Pusztafödémes kataszteri területén az eneolitikumból származó csiszolt kőeszközöket is találtak, amely leletanyag a zsinórdíszes kerámia kultúrájához tartozik.
A középső bronzkorból (kb. 1500 évvel i.e.) származik a bronz kopja. Valószínűleg Poroské helyén is volt bronzkori település, ahol 2003-ban egy mentő célzatú régészeti kutatás során egy kisméretű csekély gödröt tártak fel, amelyben vastag falú edények töredékeire bukkantak.
Talán a legjelentősebb bizonyíték arra vonatkozólag, hogy a község területén a kalenderbergi kultúra (i. e. 7.-5. század) népei telepedtek le, az a két halomsír, amelyek Pusztafödémestől északnyugatra, közvetlenül a falu és Veľký Grob (Nagygurab) kataszteri területének határán találhatók. Annak ellenére, hogy a mezőgazdasági munkák végzése során mindkét sírhely jelentősen megsérült, a kerámialeletek összetöredeztek, gazdag, a temetkezéssel kapcsolatos töredékes leletet, amforamaradványokat, kratér- és csészetöredékeket, fazékszerű edények és tálak töredékeit, amforaszerű edényeket sikerült feltárni. A falu belsejében feltárt áldozati gödörben ugyancsak jelentős leletekre bukkantak: a Hallstatt-korban gyakori kerámiatípusokon kívül egy spindlersfeldi csat részét és csontból készült állatfigurákat találtak.
Bármennyire is fontosak az említett leletek, amelyek azt bizonyítják, hogy a falu már a legrégebbi korokban is lakott terület volt, kulturális és művészeti értékét tekintve kivételes figyelmet érdemel az a csontból készült ún. votív lemez, amelyen két kapotnyakot ábrázoló féldombormű díszítés van. A díszítés arról tanúskodik, hogy az alkotó jól ismerte a Dél-Európában virágzó ún. szitula művészet kifejező eszközeit és elveit.
Ugyanolyan érdekes az a csaknem teljesen feltárt korai középkori tárgyi lelet Poroské területén, amely egy különálló süllyesztett kupolaformájú, előtérrel rendelkező kemence volt. Ez a lelet bizonyítja, hogy a település már valamivel a Nagymorva Birodalom keletkezése előtt illetve a birodalom keletkezése idején létezett, és Pusztafödémest azon községek közé sorolja, amelyek középkori településtörténete sokkal mélyebbre nyúlik vissza, mint ahogy azt az írásos források dokumentálják.
A község területére vonatkozó, a falu eredeti nevének használatával kapcsolatos első hiteles írásbeli említés 1221-ből származik. Ez II. Endre oklevelében található, aki a hűséges Sazlonak három arátrum földet adott jutalmul a pozsonyi várhoz tartozó Tewel földből. A szövegben található villam Fudemus a földterület pontosabb meghatározását szolgálta. Bár nem teljesen nyilvánvaló, hogy az említett terület a mai Pusztafödémes területét jelenti, a pozsonyi káptalan 1301. május 31-én kelt oklevelében a Fudemus elnevezést Fydemis alakban Tárnok jelölésére használják, és ez a jelölés kétségtelen.
Az idézett villa Fudemus eredetileg egy nagyobb kiterjedésű terület része volt, amely több portából állt, és ahol a király szolgái, a királyi méhészek laktak. Eredetileg a mai Pusztafödémes és Nagyfödémes valamint nagyrészt Diószeg területén feküdt és egészen a ma már nem létező Dudvágszegig terjedt. A történelmi név és a méhészet kapcsolatát bizonyítja a komplexum megnevezése (Apca, Apka; lat. apiarius – méhész).
A 13. században az eredeti település kezdett szétesni, főleg az ősmagyar lakosság bejövetelét követően és a birtokadományozások következtében. A méhésztre utaló falunév azonban fennmaradt. Már a 15. század elején fellelhető az oklevelekben a Némethfödémes megnevezés valamint az, hogy a lakosság jelentős részét németek alkották. A későbbi Pusztafödémes név mellett a 15. században Ófödémes is szerepel.
Miután a Habsburg-házi I. Maximilián csapatai alaposan megtizedelték a lakosságot és feldúlták a falut valamint a pestisjárványt követően 1520 után találkozhatunk a Pusztafödémes falunévvel.
Pusztafödémes életére, ahol a 16. század elején kizárólag nemesi birtokok voltak, jelentős hatással volt  II. Lajos király seregének a törökökkel szemben elszenvedett veresége Mohács mellett 1526 augusztusában. Annak ellenére, hogy Pusztafödémes nem került az adófizetést követelő török fennhatóság alá, a lakosság nemcsak a törökök gyakori portyázásának, hanem a zsoldos seregek fosztogatásának is ki volt téve. Ennek a kornak a jelentős hatását dokumentálja a község felújított címere.
A térség törökök alóli felszabadulása után a község a Habsburgok elleni felkelések következtében ismét pusztítások helyszíne volt.   
A község történelmének alakulásában jelentős szerepet játszott az a tény, hogy a település egészen a 19. század végéig nemesi község volt. Így a falukép formálásában domináns helyet foglaltak el az egyes nemesi nemzetségek, amelyek közül a legjelentősebbek közé tartoztak a Balogh, Dobša, Farkaš, Fodor, Hegyi, Horváth, Könczöl, Krisan és a Takács családok. A község történelmének és arculatának fejlődésére a 18. és a 19. században a legnagyobb hatással a Zichy nemzetség volt. A község fennmaradt emlékeinek és nevezetességeinek legnagyobb része szintén a nemesség tevékenységével kapcsolatos: az átépített, eredetileg barokk kastély, a 18. század közepén épült késő barokk római katolikus templom, a 18. századból származó evangélikus templom,  a barokk kápolna,  a Szent József kápolna, az út menti szobrok, a Szentháromság-szobor és a csatornarendszer.
Aránylag későn, csak a 19. század második felében alakult meg a falu egész lakosságának képviseletét ellátó községi önkormányzat. A nemesség jelentőségének megszűnése után valamint néhány nagyobb bevándorlási hullámot követően került sor a község lakosságának gazdasági, szociális és nemzetiségi homogenizációjára, amely elsősorban az első Csehszlovák Köztársaság idején nyilvánult meg. A lakosság etnikai tisztaságának következtében a község a II. világháború alatt olyan határ menti település volt, amelynek nem volt saját hozzáférése a vasúthoz, és elveszítette területének egy részét is.
A község mai jellegét, amelyet a település szociális, kulturális és polgári létesítményei (iskola, óvoda, könyvtár, faluház, egészségügyi központ...) valamint sportlétesítményei (futballstadion, többfunkciós játékterület, teniszpályák, horgászhely, kerékpár-turisztika) adják meg, jelentős mértékben befolyásolta a háború utáni időszak dinamikus fejlődése és a lakosság számának növekedése.  A községnek jelenleg (2009, januar 1.) 1663 lakosa van.